vissza | nyomtatás

Építéstörténet

Rövid építéstörténet

A majki kamalduli remeteség előzménye a mai épületegyüttestől dél-keletre, a XIII. század első felében, a Csák család királyi adományként kapott birtokán felépített Nagyboldogasszony premontrei prépostság volt. A kolostor a török időkben elnéptelenedett, majd 1727-ben a premontrei kolostor és a hozzá tartozó, egykor 3 hajós román kori templom romjai a fraknói gróf Esterházy József (Komárom megye főispánja) birtokába kerültek.


A kamalduli remeteség építése 1733-ban kezdődött el a nagy osztrák barokk építész, Franz Anton Pilgram (1699-1761) tervei szerint. A munkálatok az 1770-es évek elejéig folytak, az építkezést Pilgram halála után (1761) az Esterházyak uradalmi építésze, Fellner Jakab fejezte be.

Az építkezést az első cella építésével kezdték meg, az alapkövet Esterházy József tette le. A cellaházak több, mint húsz éven át épültek. 1737-ben rendbe hozták a halastavat és elkészült a vendégfogadó. Az eredetileg a konventépülethez vezető, ma a bejárati oldalon található díszes kapu az 1746-os évszámot viseli, ami a konventépület munkálatainak a kezdetére utal. 1753-ban rakták le a templom alapkövét, belső munkálatai azonban csak később, 1764-ben kezdődtek el. 1756-ra elkészült a remeteséget körülzáró fal. A remeteség területén kívül álló Celli Mária-kápolnát 1736-1757 között építették.

1770-re nagyjából elkészült a remeteség, felépült a konvent épülete, a 17 cellaház és a templom épülete is. A belső díszítéseket csak később, az 1770-es évek elején fejezték be.

1782-ben II. József feloszlatta a kamalduli rendet, a rendház berendezését kiárusították. A rend feloszlatása után a templomot is lebontották, csak tornya maradt meg. A sokáig elhanyagolt épületegyüttes visszakerült az adományozó gróf Esterházy család tulajdonába, gróf Esterházy Móric 1860 körül vadászkastély céljára átalakíttatta.



Majk Kamalduli Remeteség
Gondnokság, szállás, információ:
06 34 360971
06 20 9576648
Társblog: Majkkamalduliremeteség.blogter.hu
Légifotó adatbázis

Kolostor.lap.hu | Kolostorkert.lap.hu | Helytörténet.lap.hu