Szállás a kolostorban

Közel 10 cellaházat
alakítottak át szállássá,
melyek 4 és 6 személyesek.
A házak a XXI. századi
igényeknek megfelelően
jól felszerelt konyhával,
hideg és melegvízzel,
ágyneművel várják
a pihenni vágyókat.
Természetesen a hely
szelleméhez alkalmazkodva
nincs tévé és rádió.

A majki kamalduli
remeteség műemlék
együttesben működik
egy csendcella,
ahova az elvonulni,
meditálni vágyó
kedves vendégeket várják.

Érdeklődni
a gondnokságon lehet:
Telefon: 06 34 360 971
Mobil: 06 20 9 576 648

Légifotók a kolostorról:

Az egyház a húsevés és a böjt

Köztudott, hogy az Egyháznak számos, ma is meglévő szerzetes rendjében – karthausiak, trappisták, karmeliták, stb. – a húsevés egész éven át teljesen tilos. Isten ugyan megengedte az Ószövetségben a hús fogyasztását, de használatát erősen megszorította, bizonyos napokon eltiltotta ettől híveit. Az Ószövetségből vett idézet szerint:”Ne végy részt a nagy evők lakomáin, se azok tobzódásain, akik hússal tömik magukat”. (Példabeszédek 20.23.)

Az egyház berkein belül többségben vannak azok, akik azt állítják, hogy a húsevés a jellemre, vérmérsékletre és lelki tulajdonságaikra is hatással van, amit szerintük a hús és növényevő népek természetének összehasonlítása is igazolni látszik. Az előbbiek sokkal harciasabbak, támadóbb természetűek, szenvedélyesebbek, utóbbiak viszont békésebbek és nyugodtak.

A húsevés tilalma az egyházi böjtben – abstinencia – teljesedik ki. Ez – egyes tévhitekkel ellentétben – nem kizárólag zsidó szokás, a régi egyiptomiak, perzsák, görögök, indiaiak és mohamedánok vallásaiban is megtalálhatók. A nyugati egyházak általánosan előírt legismertebb böjtjei a következők: az adventi böjt minden szerdán és pénteken, advent első vasárnapjától kezdve karácsonyig, a negyvennapi „nagyböjt” pedig hamvazó szerdától húsvétig tart. A húson kívül a tojás, tej, vaj, állatzsír tilalma böjti időben az egész keresztény világban egészen a XVIII. század elejéig, sőt, több helyen a XIX. század közepéig tartott. Az egyház szigorú böjti előírásaira jellemző, hogy V. Pál pápa 1617-ben a nagyböjt kezdetén a következő rendeletet adta ki: Senkinek sem szabad Rómában a nagyböjt egész ideje alatt állatot levágni, vagy húst árulni, kivéve néhány mészárost, akik a betegeket és lábadozókat látják el hússal, de csak könnyű bárány, borjú, vagy kecskehússal.

Hazánkban is nagy volt a szigorúság, fennmaradt levéltári bizonyíték van arra, hogy 1611-ben a nagyszombati tartományi zsinat és ezzel együtt a magyar püspöki kar engedélyt kért az apostoli széktők, hogy a magyar katolikusok nagyböjtben tejet és tojást is fogyaszthassanak. Az engedélyt azonban sokan nem vették igénybe, csak halat és olajos ételt ettek – a böjtös eledelek zsírral való elkészítését csak 1870-ben engedélyezte IX. Pius pápa.
Az egyházi személyek étkezésére vonatkozó szabályok csupán a 21 éven aluliaknál nézik el a gyakori böjtölést, a 21 éven felülieknek viszont azt ajánlják, hogy lehetőleg minden nap csak egyszer lakjanak jól. Itt is lehet azért „kiskaput” találni: „Kivételt alkothatnak a súlyos, kemény munkát teljesítő laikus testvérek, a tanyákat télen gyalog járó paptestvérek és hasonlók. Ezek naponta kétszer is jóllakhatnak, de többször ők sem.”

Horváth Dezső

Étlap.lap.hu | Szokás.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-16
Ahol az imák az égig érnek - Majk Biofesztivál 2012
 | részletek
2012 június 10 vasárnap 1000 éve alapította Szent Romuáld a kamalduli rendet A szellem, a lélek és a test egészségéért ajánljuk fesztiválunkat mindenkinek ott, "ahol az imák égig...
2012-02-07
Hazánk a levegőből
 | részletek
  A Civertan Grafikai Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen közel 400.000 db. légiképet készítettünk a Kárpát-medencéről és Magyarországról....
2011-05-24
Natura Fesztivál 2011 június 5 vasárnap, programok
 | részletek
Beavatás - Jeszenszky István koncert estje Majk Kamalduli Remeteség 2011 június 5-én vasárnap 10órától 18 óráig  az ötödik Natura Fesztivál nyitja kapuit Majkon, a Kamalduli...
»» minden bejegyzés










Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió