Szállás a kolostorban
Közel 10 cellaházat
alakítottak át szállássá,
melyek 4 és 6 személyesek.
A házak a XXI. századi
igényeknek megfelelően
jól felszerelt konyhával,
hideg és melegvízzel,
ágyneművel várják
a pihenni vágyókat.
Természetesen a hely
szelleméhez alkalmazkodva
nincs tévé és rádió.
A majki kamalduli
remeteség műemlék
együttesben működik
egy csendcella,
ahova az elvonulni,
meditálni vágyó
kedves vendégeket várják.
Érdeklődni
a gondnokságon lehet:
Telefon: 06 34 360 971
Mobil: 06 20 9 576 648
Légifotók a kolostorról:
|
ICOMOS-díj a sopronbánfalvi kolostor felújítóinak
Hagyomány szerint a Műemléki Világnapon díjazzák az elmúlt év legjobban sikerült műemléki felújításait. Az ICOMOS-díjat 2011-ben két helyreállítás érdemelte ki: a sopronbánfalvi egykori pálos-karmelita kolostoré és a Rácz-fürdőé.

A pálos-karmelita rendház Sopronbánfalván (www.legifoto.com )
Egykori pálos-karmelita rendház, Sopronbánfalva
A sopronbánfalvi pálos rendház és templom a 16. század elejére készült el. A török pusztítás utáni helyreállítás 1643-ban fejeződött be. A refektórium és a felette elhelyezkedő novíciátus 1668-ban épült. A rend 1786-os feloszlatását követően az épületet helyőrségi kórházzá alakították át, majd a karmelita apácák használták 1950-ig, ezután az épület szociális otthonként működött. A rendszerváltás után a visszakapott épületüket a karmeliták eladták.
Az új tulajdonos koncepciója szerint a kolostor épületébe szálláshely került, de a hely szellemének megfelelően meditációs jelleggel. A helyreállítás a még fellelhető értékeket konzerválta és integrálta az új funkcióba. A kerengő kibontott, teli üvegezett nyílásokkal csatlakozik a kolostorudvarhoz. A díszes refektórium eredeti funkciójának megfelelően étkező lett. Az egykori novíciátus mestergerendás, famennyezetes nagyterme közösségi célokat kapott. A padlástér már a barokk korban magas térdfallal épült, így eredeti formájának megtartásával alkalmas volt a hasznosításra. Udvari új keskeny ablakai jól illeszkednek az összképhez. A déli szárnyban, a nyitott fedélszék alatt kiállító- és rendezvénytér, a nyugatiban csoportos meditációs terek kaptak helyet, az északiban a könyvtár. A refektórium stukkós mezőinek teljes mennyezetfestését restaurálták. A kutatás a díszítőfestés nyomait is feltárta, és ezeket is konzerválták. Több más részlet mellett restaurálták az eredeti barokk kori ajtókat és vasalatokat, valamint a novíciátus famennyezetét is. Az épületet helyreállított kert és szerény, új, nyerstéglás melléképületek egészítik ki.

Légifelvételek >>
A pálos-karmelita rendház integrált szemléletű, fenntarthatóságot és a műemléki értékek védelmét szolgáló helyreállítását, az illeszkedő, új rendeltetés kialakítását Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság ICOMOS-díjjal ismeri el.
Vezető tervezők: Magyari Éva, Pazár Béla - MNDP Építőművészeti Kft.
Művészettörténeti kutatás: Balázsik Tamás
Régészeti feltárás: Gabrieli Gabriella, Nemes András - Soproni Múzeum
Művészettörténész szakértő, műemléki konzulens: Dávid Ferenc
Műemlék-felügyelő: Veöreös András
Építtető: KOGART
Kivitelező: METO Zrt.
Forrás:Szépmagyarország.hu
Pálos.lap.hu | Pálos.lap a Facebookon
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
|
Legfrissebb bejegyzések:
2012-02-07
Hazánk a levegőből | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen közel 400.000 db. légiképet készítettünk a Kárpát-medencéről és Magyarországról....
2011-05-24
Natura Fesztivál 2011 június 5 vasárnap, programok | részletek
Beavatás - Jeszenszky István koncert estje
Majk Kamalduli Remeteség
2011 június 5-én vasárnap 10órától 18 óráig az ötödik Natura Fesztivál nyitja kapuit Majkon, a Kamalduli...
2011-05-11
Natura Fesztivál 2011 június 5 vasárnap | részletek
Majk Kamalduli Remeteség
Hulladékkezelés, Újrahasznosítás, Kolostori Piac
2011 június 5-én vasárnap 10-18- ig az ötödik Natura Fesztivál nyitja kapuit Majkon, a Kamalduli Remeteségben.
Az...
»» minden bejegyzés
|