Mária zarándokút a Fertő-tó térségében

A Fertő-tó térségében elkészült a Mária út északi szakasza. A zarándokút a helyi hagyományok felelevenítését, az évszázados kegyhelyek, búcsújáró helyek újjászületését is elősegíti.

Az osztrák-magyar határon átnyúló együttműködési program keretében megvalósuló projekt célja, hogy életre keljenek a Nyugat-Magyarország és Kelet-Ausztria között évszázados hagyományú mariazelli zarándokútvonalak a jelen kor elvárásai szerint.

A Fertő-térségi Mária út egyik végpontja az ausztriai Boldogasszony (Frauenkirchen). Az útvonal kerékpárutak, turista- és dűlőutak mentén vezet, a kitáblázások, az oszlopokra, a kilométerkövekre festett jelzések elviszik a zarándokokat Hidegségre az Árpád-kori templomhoz, a kópházi kegytemplomhoz, a sopronbánfalvi hegyi templomhoz.

A projekt kivételezésében és működtetésében részt vevők szeretnék elérni, hogy ha bármikor indul el valaki, akár egyénileg, akár csoportosan a zarándokúton, találjon szálláshelyet, ahol szívesen látják, még ha csak a legszerényebb szolgáltatást kéri is.

A magyarországi Mária út első útjelzőjét 2009-ben helyezték el, a jelzett útvonalak bővülése azóta folyamatos. A "főútvonal" Celldömölkön, Kőszegen keresztül visz Mariazell felé, de vannak más irányok is, amelyek az ismert ausztriai Mária-kegyhelyre helyre vezetnek. A Mária Út Egyesület koordinációs szerepet tölt be ebben a tevékenységben, továbbá kezdeményezője a nemzetközi együttműködéseknek.

kolostor
Kolostorok Magyarországon látványtérkép, Mária Út jelőléssel >>


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2014-10-28
Kolostor témájú kiadvány csomag karácsonyra
 | részletek
A magyarországi kolostorok iránt érdeklődők számára összeállítottunk egy kolostor témában készült akciós kiadvány csomagot: - Kolostorok Magyarországon látványtérkép - Kolostorok Magyarországon...
2013-11-17
Kolostorok Magyarországon - játékkártya
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió harmadik légifotós kártyájának dobozán a Kolostorok Magyarországon felirat szerepel. Meglévő épületek és az elpusztultak maradványai, valamennyinek saját, ám többnyire...
2013-11-17
Kártyázó atyák
 | részletek
A játékkártyák európai jelenlétéről, terjedésének irányáról gyakran egyházi tilalmakban olvashatunk a XIV-XV. század történeti irodalmában. A főpapok nem csak a híveket, hanem az egyházfikat...
»» minden bejegyzés

Magyar kolostorok rajzai színes látványtérképen

Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen






Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió