Szállás a kolostorban

Közel 10 cellaházat
alakítottak át szállássá,
melyek 4 és 6 személyesek.
A házak a XXI. századi
igényeknek megfelelően
jól felszerelt konyhával,
hideg és melegvízzel,
ágyneművel várják
a pihenni vágyókat.
Természetesen a hely
szelleméhez alkalmazkodva
nincs tévé és rádió.

A majki kamalduli
remeteség műemlék
együttesben működik
egy csendcella,
ahova az elvonulni,
meditálni vágyó
kedves vendégeket várják.

Érdeklődni
a gondnokságon lehet:
Telefon: 06 34 360 971
Mobil: 06 20 9 576 648

Légifotók a kolostorról:

Múzeumok éjszakája - június 19. (A kínai kultúra jegyében)

Esterházy-kastély, Fertőd - Eszterháza

Ismeri a Szép Magyarország Magazint? | Kattintson ide!

A fertődi Esterházy-kastély az egyetlen olyan magyarországi együttes, amely őrzi a 18. századi fénykor távolkeleti, kínai vonatkozású értékeit. Lakosztályait "kínaizáló" falképek díszítik, külön kínai lakkszobája van és az egykori ünnepeken a kínai kultúra számos érdekessége megjelent.

Fertőd

Ez az egyedülálló és különleges tradíció indította a Műemlékek Nemzeti Gond-nokságát arra, hogy az évente közel 200 ezer látogatót vonzó kastélyban időnként megelevenítsük a keleti világot, s ezt először az idei Múzeumok Éjszakáján egy látványos díszkivilágítással indítjuk el: ekkor a kastély belső udvarán - a szökőkúttal a centrumban - csillagszerű formában 180 piros kínai lampion adja az est hangulatát. Mindezt úgy alakítjuk ki, hogy a múzeumi eseményt követően a díszvilágítás egy hétig estenként megcsodálható marad, s ha leszerelésre is kerül, bármikor újra fölszerelhető lesz.

Fertőd
>>Fertőd

A rendezvénnyel az is tervünk, hogy a következő évekre fokozatosan bevezessünk egy érdekes és a kastélyhoz köthető, nagy turisztikai vonzerőt jelentő rendezvényt, a magyarországi kínai lampion fesztivált. (Ilyen rendezvényt csak Kanadában, Torontóban szerveznek, hasonlóképp, mint a kínai újévi ünnepeken, amikor fénybe öltöznek az utcák, terek és parkok.)

lampion● Díszvilágítás 180 lampionnal
● Lampion eregetés
● Éjszakai vezetés: kínaizáló lakosztályok, lakkszoba, belvedere
● Selymek és egzotikumok vására
● Árnyjáték
● Érdekességek

Kapunyitás: 19 óra
Belépőjegy: 600 ft - Gyerekeknek díjtalan!

Támogatóink:
S–biotech kft (budapest)
Civertan bt

www.nemzetimuemlek.hu

Kastély.lap.hu
| Múzeumshop.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-16
Ahol az imák az égig érnek - Majk Biofesztivál 2012
 | részletek
2012 június 10 vasárnap 1000 éve alapította Szent Romuáld a kamalduli rendet A szellem, a lélek és a test egészségéért ajánljuk fesztiválunkat mindenkinek ott, "ahol az imák égig...
2012-02-07
Hazánk a levegőből
 | részletek
  A Civertan Grafikai Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen közel 400.000 db. légiképet készítettünk a Kárpát-medencéről és Magyarországról....
2011-05-24
Natura Fesztivál 2011 június 5 vasárnap, programok
 | részletek
Beavatás - Jeszenszky István koncert estje Majk Kamalduli Remeteség 2011 június 5-én vasárnap 10órától 18 óráig  az ötödik Natura Fesztivál nyitja kapuit Majkon, a Kamalduli...
»» minden bejegyzés










Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió