Szállás a kolostorban
Közel 10 cellaházat
alakítottak át szállássá,
melyek 4 és 6 személyesek.
A házak a XXI. századi
igényeknek megfelelően
jól felszerelt konyhával,
hideg és melegvízzel,
ágyneművel várják
a pihenni vágyókat.
Természetesen a hely
szelleméhez alkalmazkodva
nincs tévé és rádió.
A majki kamalduli
remeteség műemlék
együttesben működik
egy csendcella,
ahova az elvonulni,
meditálni vágyó
kedves vendégeket várják.
Érdeklődni
a gondnokságon lehet:
Telefon: 06 34 360 971
Mobil: 06 20 9 576 648
Légifotók a kolostorról:
|
2010 június 20, vasárnap Natura fesztivál Majkon
A magyar élőfaluért
2010-ben negyedik alkalommal rendezünk Majkon tavaszi Natura Fesztivált.
Az idei fesztivált a környezetvédelem, az élőfaluk, az ember számára legjobb élettér kialakíthatóságának jegyében szervezzük.

Légifelvételek >>
A majki Kamalduli Remeteség, annak idején, mint szerzetestelep, szinte a mai öko- és közösségi gondolkodásnak megfelelően épült, így igazi, hiteles otthonául szolgálhat rendezvényünknek.
Szeretnénk bemutatni működő öko,-élő falvakat, megismertetni a közönséget ars poeticájukkal, működési elveikkel, nehézségeikkel, boldogságaikkal.
A fesztiválon neves, a témában érdekelt előadók fogják bemutatni a múlt-jelen-jövő helyzetét ökológiai, mezőgazdasági, társadalmi szempontból.
Mindenki kiszámíthatja saját ökológiai lábnyomát!
Ingyenes ivóvíz vizsgálat egész nap!!
Több mint 30 kézműves, biotermelő árulja portékáját, a kicsiket Isti-Pisti zenebohóc fogja szórakoztatni, kézműves foglalkoztató, körtánc, drámajáték színesíti a napot.
A VÖRÖSKERESZT gyűjtést szervez a rendezvény alatt a helyszínen az árvízkárosultaknak!
Este hét órától Jeszenszky István gyógyító varázshangok koncert lesz a kolostor Refektóriumában.
A rendezvény és vásár 10-18 óráig van nyitva.
Belépőjegy egységes kedvezményes: 600.- Ft.
Oroszlányból a vasútállomásról (minden egész órakor), a Posta elől ( minden negyed órakor) ingyenes kisvonat hozza fel az autó nélkül érkező kedves látogatóinkat.
A rendezvényt szervezi:
Műemlékek Nemzeti Gondnoksága
Monte Corona Műemlékvédő Egyesület
Ördögszekér Bt.
Információ:
Hajtun Eszter
06209576648
hajtun.eszter@gmail.com
Ökológia.lap.hu | Fenntarthatóság.lap.hu
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
|
Legfrissebb bejegyzések:
2012-02-07
Hazánk a levegőből | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen közel 400.000 db. légiképet készítettünk a Kárpát-medencéről és Magyarországról....
2011-05-24
Natura Fesztivál 2011 június 5 vasárnap, programok | részletek
Beavatás - Jeszenszky István koncert estje
Majk Kamalduli Remeteség
2011 június 5-én vasárnap 10órától 18 óráig az ötödik Natura Fesztivál nyitja kapuit Majkon, a Kamalduli...
2011-05-11
Natura Fesztivál 2011 június 5 vasárnap | részletek
Majk Kamalduli Remeteség
Hulladékkezelés, Újrahasznosítás, Kolostori Piac
2011 június 5-én vasárnap 10-18- ig az ötödik Natura Fesztivál nyitja kapuit Majkon, a Kamalduli Remeteségben.
Az...
»» minden bejegyzés
|