Szállás a kolostorban
Közel 10 cellaházat
alakítottak át szállássá,
melyek 4 és 6 személyesek.
A házak a XXI. századi
igényeknek megfelelően
jól felszerelt konyhával,
hideg és melegvízzel,
ágyneművel várják
a pihenni vágyókat.
Természetesen a hely
szelleméhez alkalmazkodva
nincs tévé és rádió.
A majki kamalduli
remeteség műemlék
együttesben működik
egy csendcella,
ahova az elvonulni,
meditálni vágyó
kedves vendégeket várják.
Érdeklődni
a gondnokságon lehet:
Telefon: 06 34 360 971
Mobil: 06 20 9 576 648
Légifotók a kolostorról:
|
A premontreiektől a kamalduli rendig
Renoválásra vár a Vértes egyik legjelentősebb műemléke
Szerző: Lukácsi Attila | Megjelent: [Múlt-kor.hu] 2007. október 5.
Majkpuszta a mai Oroszlány határában található, elnevezését illetően többfajta elmélet létezik, Kiss Lajos például a szláv Moyk személynévből eredezteti. A középkorban a premontrei rend prépostsága állt a területen, amelyet 1235-ben a Csák nemzetség Szűz Mária tiszteletére alapított. Az egykori premontrei templom az 1959-es Vértes útikönyv szerint román stílusú, kétsoros, tizenkét oszloppal ellátott háromhajós építmény volt, a hajók hossza a szentélyig kb. 42 méter, a templom szélessége pedig kb. 22 méter volt. A déli oldalon a kolostor támaszkodott a templomra.

A túróci prépostság 1282-es alapítólevele gazdag, és virágzó helyként említi, amit az is bizonyít, hogy hiteles helyként is működött. A virágzást annak köszönhették, hogy IV. Béla támogatta a premontrei rendet, hogy a Csákok kedvében járjon. Királyaink amúgy is szívesen időztek a Vértesben, az ott található várakban (Tata, Gesztes), Zsigmond király és felesége 1388-as majki látogatásáról pedig konkrét források is tanúskodnak.
A prépostság később a huszita háborúk, majd a török hódítás idején elvesztette jelentőségét, sőt utóbb meg is szűnt. A török megszállás idején a lakók elmenekültek, Majk a tatai uradalom része lett. Ezek után gyakori tulajdonosváltások következtek, amíg 1727-ben fraknói gróf Esterházy József (övé volt a közeli oroszlánkői vár) meg nem vásárolta. Az erdőkkel övezett Majkpuszta területe a Magyar Kastélylexikon tanúsága szerint ekkor 1200 holdat tett ki, a birtokot szántóföldek, rét, legelő, erdő, 3 malom, halastó, valamint a régi kolostor, és a templom romjai alkották.
Esterházy a birtokot 1733-ban a kamalduli rendnek adományozta, majd a remeteség építéséhez vörös márványt, fát, munkásokat, sőt pénzt is biztosított. A Nepomuki Szent János tiszteletére emelt monostor alapítólevele 1733. július 28-án kelt, a kamalduli szerzetesek a birtokért cserébe évi 157 mise szolgáltatását vállalták. Az építési munkálatok ugyanebben az évben kezdődtek, a terveket a híres bécsi Franz Anton Pilgram készítette el.
A rendházat 30 éven át építették, de soha nem készült el teljesen: a tervezett 20 cellaházból például csak 17 valósult meg. A munkálatokat több nemesi és főnemesi család támogatta, az ő címerüket a remeteházak homlokzatán helyezték el. A templom 1753-1770 között épült Pilgram tervei szerint, de már Fellner Jakab, a hazai barokk legjelentősebb építőművésze fejezte be. Az épületegyüttesen 1771-ig folytak a munkálatok, az épületen kívül a zarándokok részére 1746-57 között emeltek egy barokk stílusú Szűz Mária kápolnát is.
A kolostor azonban nem volt hosszú életű, már az 1771-es komáromi egyházlátogatási jegyzőkönyvben elmarasztalták a barátokat, ezután számos legenda keringett erkölcstelen életmódjukról. A közeli Oroszlány szlovák telepesei ráadásul evangélikus vallásúak voltak, és rossz szemmel nézték a rend működését.
A végső szót azonban II. József mondta ki, aki 1782-ben feloszlatta az oktató-, illetve betegápoló tevékenységet nem végző szerzetesrendeket. A barátok így szétszeledtek, egyesek itáliai remeteségekbe, mások pedig a szomszédos egyházmegyékbe költöztek. Majkpuszta ezután a kincstár kezelésébe került, az ingóságokat és a kegytárgyakat széthordták, így került például a sors furcsa fintoraként a főoltár, a szószék és a 4 karzattartó oszlop az oroszlányi evangélikus templomba.
A cikk folytatása >> itt olvasható
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
|
Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-16
Ahol az imák az égig érnek - Majk Biofesztivál 2012 | részletek
2012 június 10 vasárnap
1000 éve alapította Szent Romuáld a kamalduli rendet
A szellem, a lélek és a test egészségéért ajánljuk fesztiválunkat mindenkinek ott, "ahol az imák égig...
2012-02-07
Hazánk a levegőből | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen közel 400.000 db. légiképet készítettünk a Kárpát-medencéről és Magyarországról....
2011-05-24
Natura Fesztivál 2011 június 5 vasárnap, programok | részletek
Beavatás - Jeszenszky István koncert estje
Majk Kamalduli Remeteség
2011 június 5-én vasárnap 10órától 18 óráig az ötödik Natura Fesztivál nyitja kapuit Majkon, a Kamalduli...
»» minden bejegyzés
|