Szállás a kolostorban

Közel 10 cellaházat
alakítottak át szállássá,
melyek 4 és 6 személyesek.
A házak a XXI. századi
igényeknek megfelelően
jól felszerelt konyhával,
hideg és melegvízzel,
ágyneművel várják
a pihenni vágyókat.
Természetesen a hely
szelleméhez alkalmazkodva
nincs tévé és rádió.

A majki kamalduli
remeteség műemlék
együttesben működik
egy csendcella,
ahova az elvonulni,
meditálni vágyó
kedves vendégeket várják.

Érdeklődni
a gondnokságon lehet:
Telefon: 06 34 360 971
Mobil: 06 20 9 576 648

Légifotók a kolostorról:


Reneszánsz kertek

Amikor a Civertan Grafikai Stúdió megkezdte repülését Magyarország felett (közel 10 évvel ezelőtt 2002-ben), a kastélyépületek mellett rögtön a kastély kertek fotózását is elvégeztük.

Így adtuk át évekkel ezelőtt képeinket egy
Történeti kertek – kertörökség vándorkiállítás számára, melyben tablókon mutatják be kert örökségünket, a Honfoglalástól egészen a XX. századi kertművészetig.

Magyar várak rajzai színes látványtérképen. | Kattintson ide!

Brunszvik
Brunszvik-kastély


Olyan címszavak szerepelnek ebben az anyagban, mint:


Budapest történeti közkertjei és parkjai,

XX. századi kertművészet,
Reneszánsz kertek,
Középkori kertkultúra,
Tájképi kertek,
Barokk kertek,
valamint a Honfoglalás előtti és a Honfoglalás-kori kertkultúra.

Ennek a történeti kertvédelem vándorkiállításnak a szakmai munkájában tudtunk légi fotóinkkal segíteni, a néhai ÁMRK Táj-és Kertépítészeti Osztály munkatársait. Egy rövid sorozatban mutatnánk be a tablók képeit, légi fotóinkat, illetve a hozzá kapcsolódó szöveges tartalmat.


Tájépítészet.lap.hu
| Kastélykert.lap.hu | Kolostorkert.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-16
Ahol az imák az égig érnek - Majk Biofesztivál 2012
 | részletek
2012 június 10 vasárnap 1000 éve alapította Szent Romuáld a kamalduli rendet A szellem, a lélek és a test egészségéért ajánljuk fesztiválunkat mindenkinek ott, "ahol az imák égig...
2012-02-07
Hazánk a levegőből
 | részletek
  A Civertan Grafikai Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen közel 400.000 db. légiképet készítettünk a Kárpát-medencéről és Magyarországról....
2011-05-24
Natura Fesztivál 2011 június 5 vasárnap, programok
 | részletek
Beavatás - Jeszenszky István koncert estje Majk Kamalduli Remeteség 2011 június 5-én vasárnap 10órától 18 óráig  az ötödik Natura Fesztivál nyitja kapuit Majkon, a Kamalduli...
»» minden bejegyzés










Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió