Étmód, diéta és böjt

Már az ókor híres tudósai is jól ismerték az étkezés minősége, illetve mennyisége, valamint a szervezet táplálkozása és az egészség között való szoros összefüggést, amit természetesen a modern orvostudomány is igazolt. Fentiek hitelességét az egyház is régen elismerte, így az egészség és az „étmód” papoknak és szerzeteseknek szóló utasításának első fejezete is ezzel foglalkozik. (A diéta általában a beteg, vagy fogyni vágyó emberek számára előírt – többnyire orvosi – előírásokat tartalmazza – betegségüktől függően -, még az „étmód” az egészséges emberek egészség megtartó étkezésére vonatkozik.) Az egyház szolgáinak szóló intelmek így kezdődnek: „Csak egészséges testtel vagyunk képesek teljesen és hiánytalanul megfelelni hivatásos, tehát felsőbbrendű, szent kötelességünknek. Csak egészséges mellel, tüdővel, torokkal tudjuk kellően hirdetni az úr Evangéliumát. Csak egészséges testtel tudunk ellenállni a hivatásunkkal járó sok veszedelemnek és szervezetünkre káros hatásoknak (ragályos betegek gyóntatása, rossz időben temetés, hideg templomban időzés, parancsszóra bármely országban, vidéken, helyen, házban, szobában való állandó tartózkodás, stb.) Isten ügyének és az Egyháznak teljes munkaerejű szolgákra van szüksége. Minden, idő előtt megrongált vagy tönkretett egészség hatalmas tőkeveszteség. A súlyosabb betegségek az alkotóerőket hasznavehetetlen tehertételekké változtatják.”

Az egyház az egészség fenntartásának egyik legfontosabb feltételeként az étkezést, illetve annak mértékletességét jelöli meg. Szerintük azon fordul meg a táplálék mennyiségének kérdése, hogy nem a rendetlen étvágynak és a konyhaművészet ingerhatásának, hanem éhségünk és természetes étvágyunk mértéke, a józan ész, a mértékletesség erénye és az Egyház törvényei szerint állapítjuk meg a fogyasztandó táplálék mennyiségét. Azt ajánlják a papoknak és a szerzeteseknek, hogy kövessék Loyola Szent Ignácnak idevonatkozó, bölcs és gyakorlatias tanácsát: „Hogy az étel és ital dolgában minden rendetlenséget elkerülhessünk, nagyon hasznos, ha ebéd vagy vacsora után, vagy más órában, amikor nem érzi az éhséget, maga számára megállapítja a következő ebédre vagy vacsorára, és így következesen minden napra a mennyiséget, amely neki elég. Ezt a mértéket nem szegi meg soha sem étvágytól, sem akármilyen kísértéstől ösztönözve. Sőt, hogy a rendetlen étvágyat és a Sátán kísértését hatásosan legyőzze, ha arra érez kísértést, hogy többet egyék, éppen azért inkább kevesebbet egyék”.

Fentiekhez még hozzátartozik, hogy szervezetünknek állandó, mindennapos túlterhelése nem növeli, hanem gyengíti az életerőt, a vitalitást és az ellenálló képességet. „Long meals make short lives” – vagyis a hosszú ebédek okozzák a rövid életet.

Horváth Dezső