Szállás a kolostorban
Közel 10 cellaházat
alakítottak át szállássá,
melyek 4 és 6 személyesek.
A házak a XXI. századi
igényeknek megfelelően
jól felszerelt konyhával,
hideg és melegvízzel,
ágyneművel várják
a pihenni vágyókat.
Természetesen a hely
szelleméhez alkalmazkodva
nincs tévé és rádió.
A majki kamalduli
remeteség műemlék
együttesben működik
egy csendcella,
ahova az elvonulni,
meditálni vágyó
kedves vendégeket várják.
Érdeklődni
a gondnokságon lehet:
Telefon: 06 34 360 971
Mobil: 06 20 9 576 648
Légifotók a kolostorról:
|
Szobrok, építészeti- és díszítő részletek
A remeteséget körülvevő fal középső részén díszes, 1746-os évszámmal ellátott bejárati kapu nyílik, mellette két kis oldalbejáróval.

A süttői vörösmárványból készült félköríves kapu ívén felirat, két oldalpillérén Szent Romuáld, kezében a majki templom modelljével, és apja Boldog Sergius kamalduli remete homokkő szobra látható, alattuk feliratokkal. (A két szobor 30 cm-rel nagyobb, mint a remeteség területén található többi szoboralak.)
A kapu felső részét lezáró íves párkány közepén kereszt, két szélén egy-egy puttó áll, közvetlenül a kapuív feletti részt középen pedig Magyarország domborműves címere díszíti. A főkapu melletti két pilléren egy-egy kőváza látható.
A bal oldali kis kapu felett szobortöredék és kőkereszt, belső oldalán kartusban felirat. A jobb oldali bejárón már csak a felirat látható.

A konventépületet és a remeteséget elválasztó kerítésfal egyik oldalán Szent Gaudentius (rimini szent mártírpüspöke, püspöki ornátusban, karján a mártíromságra utaló pálmaággal) és Boldog Justus (kamalduli szerzetes, feje hiányzik, remeteruhában, csuklyás köpenyben, rózsafüzérrel, éremmel) alakja látható. A szemben lévő oldalon, az északnyugati konventszárny és a 7-es cella közötti kerítésfalat Szent Romuáld (kezében a remeteség modelljével) és Szent Benedek (püspöki ornátusban, könyvvel) figurái díszítik.
A konventépület díszudvarába kovácsoltvas gyalogos- és kocsikapu nyílik.
A majki épületek szobrászati dísze a magyarországi barokk szobrászatban is egyedülálló anyagot képvisel. A kerítés egyes szobrain Sartory József pozsonyi szobrász (1763) és a bécsi Bechert József dolgozott, ez utóbbi faragta a kerítés négy nagy szobrát. (?)
A majki épületegyüttesen a fentebb említetteken kívül más művészek is dolgoztak. Mansádor Károly győri festő és aranyozó, Toll Lipót pozsonyi kőfaragó (a díszkapukat, a cellák ajtajait, ablakkereteit és a kápolna faragványait készítette), August Imre pozsonyi aranyozó a cellaházakban és az ebédlőteremben dolgozott 1756-57-ben.
Majk Kamalduli Remeteség
Gondnokság, szállás, információ:
06 34 360971
06 20 9576648
Társblog: Majkkamalduliremeteség.blogter.hu
Légifotó adatbázis
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
|
Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-16
Ahol az imák az égig érnek - Majk Biofesztivál 2012 | részletek
2012 június 10 vasárnap
1000 éve alapította Szent Romuáld a kamalduli rendet
A szellem, a lélek és a test egészségéért ajánljuk fesztiválunkat mindenkinek ott, "ahol az imák égig...
2012-02-07
Hazánk a levegőből | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen közel 400.000 db. légiképet készítettünk a Kárpát-medencéről és Magyarországról....
2011-05-24
Natura Fesztivál 2011 június 5 vasárnap, programok | részletek
Beavatás - Jeszenszky István koncert estje
Majk Kamalduli Remeteség
2011 június 5-én vasárnap 10órától 18 óráig az ötödik Natura Fesztivál nyitja kapuit Majkon, a Kamalduli...
»» minden bejegyzés
|